Először októberben tört össze. Bedobta a törülközőt. 
Hétfő reggel kisírt szemmel mentem be dolgozni, a többiek egyből kérdésekkel bombáztak, a nap végére oda alakult a dolog, hogy ők aztán mennyire megbántották volna, és szóba sem állnának vele többé....

Aztán februárban jött az újabb feketeleves. Kiderültek dolgok, és másodszor is összetört. El sem akartam hinni, hogy ez velem történik, hogy a legnagyobb félelmem még egyszer valóra válik. Mégis megtörtént. Gyűlöltem. 

Márciusban felajánlotta... Nem gondoltam volna, hogy ez akkor bekövetkezik. Mégis kért egy próbát. Nézzük meg, milyen együtt... atyaég, belementem.

Áprilisban egy vasárnap reggel újra borult a bili. A februári dolog még tartott!!! Mikor erre rájöttem beálltam a zuhany alá, és megpróbáltam lemosni magamról az addigi nyomait. Épp akkor ért haza, mikor végeztem, és csatlakozott volna. Már nem volt kihez. Nem voltam ott, csak ültem az ágy szélén és egész testemben remegtem. Rá sem bírtam nézni. Harmadszor is összetört. 
Még aznap este 72 percet beszéltem "vele". Sok dologra fény derült , ami még több önbecsülést vett el belőlem. Újra el kellett kezdenem felkapaszkodni...

És eljött a június. Újabb titok derült ki a múltból. Azóta is képtelen vagyok feldolgozni, és ez bizony néhány dologra rányomja a bélyegét... Igyekszem. Annyira nagyon igyekszem, hogy sokszor már nem az emléktől sírok, hanem az erőlködéstől, hogy túl legyek rajta. Talán túl nagy a görcs...

Most itt a szeptember.
Félek attól, hogy ilyen fél évvel a hátunk mögött tervezgetünk... méghozzá nem is akármit, közös jövőt. Alig egy év múlva összeköltözést. Idővel egy szőke, kék szemű kicsi lányt.

De Vele nem félek.
Mellette többnek érzem magam.
Mélyen legbelül tudom, hogy ez jó lehet...

Viszont egyre rosszabbul viselem hogy távol vagyunk.