Rákérdeznek.

Miért ne tennék?!
Bármily pici, olyan szép, és vonzza a tekinteteket.

"Az a gyűrű olyan gyűrű???".

Az "olyan"-nál persze érdekessé válik a hangszín.

Nem, ez csak egy szimpla gyűrű - mondom.
És látom a hitetlenséget, hogy kétségbe vonják a szavam, pedig én nem szoktam hazudni. Mert annak jó vége úgysincs soha, ezt tudjuk. De akkor miért a tétova tekintet, a bizonytalanság, kérdezzen-e tovább, vagy hagyja annyiban a dolgot, és könyvelje el valósként, hogy ez bizony - még ha gyűrűsujjon hordom is - csak egy szimpla, minden jelentőséget nélkülöző kis gyűrű.

Amit ráadásul én választottam magamnak.
Csak a cechet állta más.

"S tudjátok-e mit tesz az emberi nyelven,
Midőn a fűrj azt mondja: pitypalatty?
Az azt teszi, hogy kerüld az asszonyt!
Az asszony vonzza magához a férfiakat,
Mint a folyókat a tenger;
Miért? hogy elnyelhesse.
Szép állat az asszonyi állat,
Szép és veszedelmes;
Arany pohárban méregital.
Én ittalak, oh szerelem!
Egy harmatcseppnyi belőled édesebb,
Mint egy mézzé vált tenger;
De egy harmatcseppnyi belőled gyilkosabb,
Mint egy méreggé vált tenger."

- Petőfi -